22 Nov 2010

100 százalék 1 százalék - online 1 százalékos kampány civileknek

A Szamovár első alkalommal 2009-ben tervezett a TASZ-szal közösen online 1%-os kampányt. A cél az volt, hogy jelentősen felfelé mozdítsuk a felajánlások számát, illetve a felajánlott összeget az évek óta csekély mértékben növekvő szintről, elsősorban online eszközök segítségével.

Az eredmény önmagáért beszél (lásd a grafikont). 2010-ben több mint kétszer annyian döntöttek úgy az előző évhez viszonyítva, hogy a TASZ-nak ajánlják fel jövedelemadójuk 1 százalékát.

Növelné 1%-os felajánlásokból származó bevételét? Olvasson tovább!

Tasz1
A tavalyi pilotprojekt során rengeteg tudást halmoztunk fel. Többek között megtudtuk,

  • mely online felületeken lehet hatékonyan elkölteni az 1%-os kampánybüdzsét, és melyeken kevésbé,
  • mely időszakokban, illetve az egyes időszakokban milyen intenzitással érdemes kampányolni,
  • milyen ingyenes megjelenési lehetőségeket lehet bevonni a kampányba és hogyan,
  • milyen kialakítású online felületre érdemes vezetni a potenciális felajánlókat, és milyenre nem,
  • milyen konverzió várható a célüzenetet megkapó felhasználók esetében.

A tavalyi pilotprojekt során megszerzett tudást olyan civil szervezetekkel szeretnénk kamatoztatni 2010-ben, amelyek:

  • szeretnének az 1%-os felajánlásokból származó forrásaikat növelni, de nem áll rendelkezésükre maradéktalanul ez ehhez szükséges a tudás (kiemelten az online kampány területe),
  • úgy látják, hogy a felajánlások növelésére az ismertségük, támogatottságuk alapot adhat (nagyobb a vélt vagy valós ismertségük, mint azt a felajánlások száma, illetve összege mutatja),
  • nyitottak az innovatív online megoldásokra,
  • képesek legalább fél éven keresztül fókuszáltan egy meghatározott feladatsort végrehajtani egy viszonylag távoli cél érdekében.
  • hajlandóak olyan, gyakran elvont eszközöket is alkalmazni (kereső és tartalomoptimalizálás), amelyek csak közvetetten vannak hatással a felajánlások számának alakulására.

Amit ajánlunk: a megszerzett tudás átadása

A munka menete:

1. Személyes konzultáció, amelyen megismerjük a szervezetet, áttekintjük működését, céljait és rendelkezésre álló eszközeit (2 személyes találkozó).

2. Az információk alapján javaslatot teszünk az online megjelenési lehetőségekre. Az írásban elkészített, majd szóban is ismertetett dokumentum (kampányterv) konkrét megoldási javaslatokat tartalmaz:

  • létező weboldal áttekintése, javaslattétel változtatásokra (SEO szempontok, strukturális javaslatok, tartalom hangolása)
  • fő üzenet(ek) kitalálása, webre alkalmazása
  • közösségi média elsősegély, illetve továbbfejlesztési tervek
  • Adwords- és Facebook-kampányok lehetőségének felmérése, tervezése
  • hirdetési helyek feltérképezése
  • kampány idő és büdzséterv részletei

3. A munka kivitelezése. Igény szerint a megtervezett kampányok részbeni vagy teljes kivitelezése a két bevallási időszakban együttműködésben a szervezet kijelölt munkatársaival

A munka díjazása: alacsony, a szervezet lehetőségeihez szabott fix díj (amely tartalmazza a konzultációt és a kampány megtervezését) + a növekményből származó jutalék